"Fordítsuk figyelmünket az emberre. Az ő sorsa legyen a fő szempont mindig, minden technikai törekvésben.” - Albert Einstein

2014. október 4., szombat

Timsó kristály
Lassan kezdem érteni, hogy miért nincs túl sok SE hallgatói cucc a neten (kivéve facebook-on). Még csak az első hónap telt el, de alig van időm. Igyekszem ide is írni bizonyos időközönként, de tényleg keveset vagyok netközelben. Megírtuk az első kémia ZH-t. Teljesen más volt, mint a gimis dolgozatok. Mindenki be volt sózva, utána pedig teljesen letörve. No persze voltak, akiknek nagyon jól sikerült (sajnos nem vagyok közöttük). De az a tény vigasztal, hogy ez csak ez első volt. Még meg kell szokni, hogyan is kell az ilyesmire tanulni. Nem sok időm van erre, hiszen a 6. héttől kezdve sorba jönnek a különböző ZH-k.
Az előadások túlnyomó része az alapozásról szól. S csak egy-két előadáson hallunk kimondottan magáról a gyógyszerésztudományról. Személyszerint nagyon élvezem a latin órát, mert egy kis humán tárgy nem árt a sok száraz reál mellé. Még furcsa, hogy nem 45 perc egy óra hanem másfél óra szünet nélkül. De azt hiszem, ehhez már kezdek kellőképpen hozzászokni. A laborgyakorlatok igazán izgalmasak, csak ne kéne minden héten sorra gyártani a jegyzőkönyveket! (A képen látható timsót kristályosítottuk ki pár héttel ezelőtt az egyik általános és szervetlen kémia gyakorlat alkalmából.)
Maga az egyetem nagyon hangulatos és egyben fárasztó is. Mivel a gyógyszerész képzés a fővároson belül 7 különböző épületben folyik az első évben, elég kimerítő az egésznapos járkálás, metrózás, buszozás stb. Ugyanakkor pont ettől lesz különleges. Más-más hangulata van az egyes egyetemi épületeknek, s rengeteg emberrel találkozunk ennek köszönhetően. Amit kimondottan szeretek, az a folyosón hallott idegennyelvek. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése